A kezdetekben...
Megjegyzés: ezt a feljegyzést David Hardy (az AW alapítója) tette 2016-ban, az AW alapításának 21-edik évfordulóján és az AW születésére emlékezik benne.
Esős, hideg csütörtök reggel volt, jóval a Google és a Facebook előtt, mikor kiraktam a piaci bódémat egy Sheffield-i utcán és egy cseppnyit féltem attól, hogy mit fognak gondolni az emberek. De nyolcra készen voltam, szerény ajánlatomat kiraktam az egyszerű pultra... és lábról lábra taposva vártam az első vásárlómat.
Néhány hónappal korábban olvastam egy „Ősi bölcsesség” című könyvet – ma már nem kaphatő a könyvesüzletekben. A könyv rávilágított sok olyan dologra, amit ma sem ismerünk még részletesen – a piramisokra, Stonehenge-re és több másra. Ugyanakkor az aromaterápia világát is kutattam. Megdöbbentett, hogy az illóolajokat évezredek óta használták, és az ókori emberek biztosan többet tudtak róluk, gyógyító hatásaikról, mint mi. Így hát összeraktam a kettőt, és lassan (nagyon lassan, internet nélkül) kidolgoztam az "Ancient Wisdom" márkát. Találtam olaj beszállítókat, Stoke-ban találtam egy fazekast, aki elkészítette nekem az első aromalámpákat, és befektettem egy raklapnyi gyertyába.
Az igazat megvallva, a nullán voltam, az utolsó filléremet és még többet fektettem a szokatlan kiskereskedelmi üzletembe. Akkoriban senkinek fogalma sem volt arról, hogy mi az aromaterápia, az aromalámpák újszerű dolognak számítottak, és ráadásul Yorkshire-ban voltunk...! Az első személy, aki megállt a bódémnál, egy testes, színes bőrű hölgy volt, széles yorkshire-i akcentussal. Kézbe vett egy üveg levendulaolajat, és nyersen megkérdezte tőlem, hogy "fiam, ez mire jó ?" Eszembe jutott egy Julia Lawless idézetet.. "Jó a pihenésre, segít elaludni, és ha megégeti magát, ez egy csodálatos gyógyító olaj".
Nos, tisztán emlékszem, mint a nap, rám nézett, nagy barna szemekkel, és halkan ezt mondta; "fiam, te teljesen ostoba vagy." És folytatta útját a gyümölcsösökhöz és zöldségesekhez. Képzelhetitek, mit éreztem. Az első napon mindössze egy levendulaolajat, és egy teafát adtam el egy kiütéses tinédzser lánynak. Hazamentem és nem sok hiányzott, hogy feladjam.
Másnap úgy döntöttem, hogy össze kell szednem magam, és összeállítottam egy csomagot, mely levendulaolajból, aromalámpából és mécsesből állt. Kenyereskosarakba halmoztam az aromalámpákat, megszórva potpourrival, csak 4,50 fontért (kb. 2000Ft) . Öt perc alatt eladtam az első aromalámpa csomagot... és megszületett az Ancient Wisdom - Ősi Bölcsesség. Hamarosan napi ötven csomagot adtam el, és fokozatosan renderes vevőkre találtam.
Fokozatosan kialakítottam egy sor illatolajat is – a szívemet tettem bele, éjszakánként dolgozva, hogy minden az elvárásoknak megfelelő legyen. Meghallgattam a vásárlók visszajelzéseit, és nagy örömömre, az a kedves hölgy, aki elutasította a levendulaolajomat, az illatolajok rendszeres vásárlója lett.
Hihetetlen, de mindez. 21 éve volt ma.
2016. 11.16-án van az Ancient Wisdom 21-edik születésnapja, nagy stílusban ünnepelünk!
Azóta... a cég néhány hullámvölgyön keresztül nemzetközi ajándék nagykereskedéssé nőtt, továbbra is forgalmazunk levendulaolajat, illatolajokat és aromalámpákat. Valamint 10 000 egyéb terméket, több mint 70 000 vásárlónak szerte a világon. Indonéziában, Kínában és az Egyesült Királyságban található raktárakkal... igazán nem juthattunk volna el idáig nélküled.
Csodálatos ügyfeleink mindig is támogattak bennünket visszajelzésekkel, ötletekkel és kritikával (amikor szükség volt rá), ügyfeleink - TE - alakítottad az AW-t és segítettél minket ehez a születésnaphoz. Szeretnénk köszönetet mondani NEKED.
David Hardy – menedzser /igazgató
Megjegyzés: ezt a feljegyzést David Hardy (az AW alapítója) tette 2016-ban, nem sokkal az AW alapításának 21-edik évfordulója után.
Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, de ha van időd, önts magadnak egy pohár bort, vagy készíts magadnak egy csésze teát, és engedd hogy elmeséljem az Ősi Bölcsesség (ancient Wisdom) és a Főnix történetét.
Az egész egy hideg és szeles napon kezdődött... talán olvastad a történetemet a kereskedés első napjáról.
Ez az út onnantól máig, több mint huszonegy éven át nem volt lehetséges hullámvölgyek, számos katasztrófa nélkül. Kemény munka volt, sok mókával, de nem szívfájdalom nélkül.
Sok baj is történt, hibákat követtünk el, voltak völgyek és emelkedők is. Ez a történet arról szól, hogy mindezek ellenére az Ősi Bölcsesség erős, egészséges, 21 éves vállalkozássá nőtte ki magát.
Az első Főnix
Visszatérve ahhoz a piaci bódéhoz: minden reggel felnyitottam a pultot, akár zuhogott az eső vagy hétágra sütött a nap és lassan annyi forgalmam volt, hogy kezdtem nyereséges lenni. Nagyon kemény munka volt, csak egy személyes vállalkozásként dolgoztam, de tanultam minden nap, immár hat hónapja dolgoztam azon azon, hogy fokozatosan beindítsam az üzletet.. Aztán egy nap odajött hozzám a piacvezető, és azt mondta, nagyon sajnálja, de a piachelyet, ahol voltam, évekkel azelőtt egy külföldi srácnak adták ki, akiről azt hitték, végleg visszament a hazájába. De visszajött, és most vissza akarta kapni a helyét. Csak így egyszerűen – kiestem. Azon a hétvégén kétségbe voltam esve, teljesen depressziós voltam, azt gondoltam, minden kemény munka kárba ment. Viszont hétfő reggel csörgött a telefon, a piacvezető volt, kérdezte elmehetnék-e hozzá. Szabad volt egy nagy fedett bolt, a város túloldalán lévő Sheaf Market-en, vigaszként a piachely elvesztése miatt az első három hónapra ingyen meghaphattam. Minden pénzem ráment a felszerelésre. De az első naptól kezdve nyereséges voltam, és nem kellett reggel összerakni a bódét, csak felhúzni a redőnyöket. Megengedhettem magamnak egy alkalmazottat, ennek köszönhetően több időt nyertem az új termékek fejlesztésére és a nyereség fokozatosan elegendő volt több üzlet nyitásának finanszírozására. Tehát a látszólagos katasztrófából így lett az első jó szerencse.
A második Főnix
Szóval, itt voltak üzletek a Sheffield Marketen, Bakewellben és Castletonban, az ajándékok és dekorációk felfedezése és azok kiskereskedelmi értékesítése. Meghallgatni az ügyfeleket, és megtudni, mit szeretnének. Közben úgymond belekeveredtem egy cégbe, amely kávét árusított kocsmáknak és éttermeknek abban az időben... átváltottunk az ajándéktárgyak nagykereskedelmére, AW márkával és termékekkel. Sikerünk volt, annak ellenére, hogy itt-ott kicsit fura dolgok történtek Volt olyasmi is, amivel nem voltam elégedett. Magam sem tudom, hogy kitessékeltek-e, vagy kifizettek ebból a cégből (ez egy hosszú történet), de magammal vittem az AW márkát és 2000 októberében megszületett az Ancient Wisdom Marketing Ltd.
A harmadik Főnix
Csalódott és csüggedt voltam, nem volt mit felmutatnom az évekig tartó erőfeszítés után, kivéve egy csomó terméket és az Ancient Wisdom nevet. Elhatároztam, ettől kezdve - jöjjön a pokol vagy vízözön, ha ezt folytetni fogom, akkor őszintén és tisztességgel. Bocsánat...vissza a történethez..
Ahoz, hogy újra induljak tőke nélkül, a határokon túl kellett gondolkodnom. Így üzletet kötöttem egy nagy nemzetközi céggel, amelynek nagy raktáregyüttese volt Lincolnshire-ben. A főnök szimpatikus, vidám fickónak tűnt. Elmondtam neki az ötleteimet, ő pedig csak annyit mondott, hogy igen, csináljuk.
Az üzlet a következő volt: mi végeztük a termékfejlesztést és a marketinget, ők végezték a gyártást, a raktározást és a forgalmazást, és licencdíjat fizettek az AW-nek. A kezdetekben nagyon jól ment, de fokozatosan rájöttünk, hogy komoly pénzforgalmi problémáik vannak, és nem fizetnek nekünk... akkor úgy nézett ki, mint a vég, bizony nehéz és lehangoló volt. Az üzlet ment volna, de sajnos nem volt pénzünk. Volt néhány szörnyű hónapig tartó gyötrelmes bizonytalanság.
Aztán beütött a katasztrófa, hajnali 3-kor kaptam hívást, lángokban állt a kereskedőtelep. Aznap kora reggel odahajtottam, hogy megnézzem, milyen rossz lehet a helyzet. Mikor megérkeztem, már csak egy füstölgő roncsot találtam, öt tűzoltóautó volt ott és több tüzoltó még mindig takarította a hamut. Két háztömb sértetlen maradt, az egyikben a cég irodái voltak, a másikban pedig elképesztően az Ancient Wisdom állománya (mindegyik oldala leégett). Elmentem a főnökhöz, és felajánlottam neki, hogy megvásárolom a részvények értékének 20%-át, akkor is, ha rámenne az utolsó fillérem is, ez volt a legtöb, amit kölcsönként kaphattam. Hihetetlen módon elfogadta, és már másnap megraktunk több nagy teherautót, és elvittük az árut Sheffieldbe. Találtunk egy ideiglenes raktárt (egy régi sörfőzdében), de hamarosan a Lancelot Works-ba költöztünk Heeleyben. Végül szabadon kereskedhettünk úgy, ahogyan szerettünk volna. Nagyon NAGY szerencsénk volt, és egyben a harmadik Főnix. Az Ókori Bölcsesség valóban feltámadt a lángokból.
Később elkezdtünk komolyan importálni Indiából, majd Kínából és néhány éve Indonéziából. Saját irodáink és raktáraink nyíltak Kínában és Indonéziában. Mindezek a mérföldkövek jöttek és mentek, végül, de nem utolsósorban néhány évvel ezelőtt új otthonunkba költöztünk, a Parkwood Business Parkba. Természetesen sokkal több van emögött, amit kimondatlanul hagytunk, de ez titokzatos hangulatot ad történetünknek.
Észre fogod venni a történetek előrehaladtával több katasztrófa történt, mint ez. De amit megtanultam (és ez érvényes az életben és az üzletben egyaránt), amikor a dolgok nagyon rosszra fordulnak, ha megőrzöd a hitedet és a feddhetetlenségedet, megeshet, hogy abból valami rendkívül jó lesz végül. Ezt nevezem a Főnix hatásnak. Hiszem, hogy ez csak akkor működik, ha megőrizzük a valódi értékeket. Annyiszor történt katasztrófa, és annyiszor derült ki végül, hogy végül ez volt legjobb dolog. A Főnix felemelkedett, és folyamatosan emelkedik, és valójában sokkal több példa van erre, mint amennyit ebben a feljegyzésben részleteztem.
Persze lehet, hogy szkeptikus vagy, és azt mondod, hogy a főnix csak a képzeletem szüleménye, és mindez csak a szerencse és véletlenszerű események dolga. Erre csak annyit válaszolok, ha az élet citromot ad, bízz benne, hogy a limonádé talán a sarkon túl vár rád. Talán, csak talán. Szóval bátran.
De ha már minden ki van mondva, minden készen van és még mindig itt vagyunk, ezt nemcsak a Főnix hatásnak köszönhetjük, hanem olyan embereknek is, mint ti, csodálatos vásárlóink. Néhányan már a kezdetek óta itt vannak, mások csatlakoztak az út során, de mindenki hozzájárult valamilyen formában ahhoz, ami ma az AW, beleértve azt a fantasztikus, lelkes csapatot, akikkel megtiszteltetésként együtt dolgozhatok.
Mi lesz tovább? Nos, remélem, készen állsz az útra, az AW már felnőtt, és itt az ideje, hogy valóban továbblépjünk.
David Hardy – menedzser /igazgató
A cég tovább fejlődött, új raktárakat nyitott Indonéziában és Szlovákiában. Minden jól ment, egészen addig, míg 2020-ban a járvány első nagy hullámának kellős közepén súlyos katasztrófa sújtotta a céget.
A negyedik Főnix
Megjegyzés: ezt a feljegyzést David Hardy (az AW alapítója) tette a katasztrófa egy éves évfordulóján.
Egy meleg júliusi napon, csaknem egy éve valaki az AW-nél kitakarított egy kisebb olajfoltot, az olajjal átitatott rongyokat az egészségügyi és biztonsági előírásoknak megfelelően gondosan összegyűjtötték. Az erre a célra használatos szemétládát az előírások szerint az épületen kívül kell tárolni, zárhatónak kell lennie, hogy elkerüljük a cigarettacsikkek esetleges bedobását.
Hat órával később, valamivel éjfél előtt, a nagy meleg hatására ebben a lezárt edényben önégés történt. Tulajdonképpen csak füstölnie lett volna szabad és a tüznek ki kellett volna aludnia az oxigénhiány miatt, de egy kis lyuk olvadt a műanyag edényen, és az aznap fújdogáló forró nyugati szél éppen elég volt ahhoz, hogy felkeltse a lángot.
Az egészségügyi és biztonsági előírások miatt az olajok IBC konténerét a szabadban kell tartani. Lehet, hogy az égő szemetes lassan kiégett és kialudt volna, de a közelben lévő IBC olvadni kezdett a hőségtől. A benne lévő olaj szivárogni kezdett, kicsordult és lángra kapott, ezt követően valami (valószínűleg a padlófűtés gáza) kigyulladt és felrobbant, a nyomás lefújta a redőnyajtókat. A szél nyugat felé fújta át a lángokat, egyenesen az épületekre. Először a gyár, majd a főraktár, majd az irodaház kapott lángra. Más időzónában voltam épp ekkor. Kora reggel Indonéziában zúg a mobilom. Soha nem felejtem el Tomas könnyfoltos arcát, amelyet hatalmas lángok kereteztek. Vége, vége... Csak ennyit tudott mondani. A tűzoltók gyors reagálása és bátor erőfeszítése ellenére két és fél órán belül a hely porig égett. Ez volt a legnagyobb tűz, amit Sheffield évek óta látott. A teljes drámát a szemétláda gyulladásától a tűzoltóautók kiérkezéséig és végül a teljes megsemmisülésig rögzítették a parkolóban lévő biztonsági kamerák.
Az a nap hatalmas sokk volt nemcsak nekem, hanem mindenkinek az AW-nél, és sok ügyfelünknek és beszállítónknak, akik évek óta együttműködnek velünk. Sokan kérdezték tőlem, hogy mit éreztem abban a pillanatban?
A válasz, hogy egy részem feladta volna, azt mondtam magamnak, hogy túl öreg vagyok ahhoz, hogy ezzel foglalkozzam. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy fel lehet számolni a céget, követelni a biztosítást, mindenkit kifizetni. nyugdíjba menni, ennyi, kész, vége a játéknak, a könnyebb kiút.
Az agyam végezte a hideg kemény számításokat, de a szívem tartotta a döntő szavazatot.. és azokra az emberekre gondoltam, akik az AW-től függnek, a 25 év kemény munkájára, amely felépítette mindezt. Fokozatosan több ezer támogatási üzenetet kaptam az ügyfelektől, és hirtelen nem volt más megoldás.
Nem szabad feladni, sehogy sem.. Egy hónapon belül felszálltam az egyetlen Baliról induló gépre.. és további egy héten belül visszaértem az Egyesült Királyságba. Tomas, Katka és én hoztunk össze egy tervet, bemutattuk ezt a csapatnak. Nem volt könnyű, de kellő támogatással, energiával és csapatmunkával hittem, hogy sikerül felépülnünk. De még ennél is többre volt szükség, hogy egy kifejezést kölcsönözzek: azt mondtam a csapatnak., most 3X erősebbeknek kell lennünk, mint a tűzben kovácsolt acél.
Ahogy nekiláttunk a munkának, voltak, akik nem tudták elviselni, és elhagytak minket, de a csapattagok többsége maradt, feltűrte az ingje ujját, és folytatta a visszaépítést. Meg mondanom, hogy az AW-nél sokan vannak, akik megállták a próbát, és minden várakozást felülmúltak. És ne csak a tüzet említsük itt, hanem a szőrnyű Covid világjárványt és a problémás Brexitet is, amellyel meg kellett küzdenünk.
Személyes köszönet azoknak az AW Hősöknek-knak, akik nélkül az AW ma már nem lenne itt.
Óriási, mind gyakorlati, mind erkölcsi támogatást kaptunk több beszállítónktól.. Még a versenytársak is ajánlottak fel segítséget. De kérdés nélkül, kétségtelenül, csodálatos ügyfeleink nagylelkű támogatása nélkül nem sikerült volna.
És így azt kell mondanom az AW-nél mindenki nevében, minden bali, indiai és kínai kézműves nevében, ügynökeink, Ringo, Coco & Chatterjee nevében, KÖSZÖNÖM, szívből köszönöm!
A raktárban dolgozó Jacobtól kezdve a bali Hati-Hati angyalokat faragó kézműveseken át az indiai pamutvászon zacskókat varró munkásokig mindenki hálás a támogatásáért.
2022 - a jövő
A 2020. júliusi tűzvész óta, ami abban a pillanatban a végnek tűnt, igazi Főnix stílusban, kemény munkával, kreativitással és ügyfeleink támogatásával továbblépett az AW. Sikerült háromszor nagyobb raktárt szereznünk és az Affinity Parkba költöznünk, gyors ütemben bővült EU-s tevékenységünk, és újraindult aromagyárunk. Tehát attól a szörnyű naptól kezdve az AW valójában több mint csak felépült, és most kétszer akkora mennyiséggel kereskedik.
A jövő tervei 2022-re
A leégett raktárt mára majdnem újjáépítettük (most nagyobb és jobb), ide költöztetjük aromagyárunkat.
Szlovákiában központi EU-s elosztó raktárunk 2022. tavaszán egy háromszor akkora, új építésű központba költözött. A nagy logisztikai lépések célja, hogy segítsenek jobban kiszolgálni ügyfeleinket.
Csatlakozzon hozzánk még ma ezen az úton.